Ne örülj én ellenségem: Mikeás. 7, 8.
,,Ne örülj én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek" Isten megváltott gyermekei, ellenséges területen vonulnak át, ezen az elmúló földön. Amióta az ártatlan és bűntelen ember, engedett a Sátán hazug ámításának, azóta ez a föld, a Sátán hatalma alá került, ám csak úgy, hogy Isten megengedet neki. Ezért mondhatta dölyfösen Jézusnak, pusztai böjtölése idején: Lukács. 4, 6. versében: ,,Néked adom mind ezt a hatalmat, és ezeknek dicsőségét, mert nékem adatott és annak adom, akinek akarom" A sátánnak pedig az a tulajdonsága: minél többet árthat Isten ügyének, annál nagyobb az öröme, a káröröme. De abban is örömét leli, ha Isten gyermekeinek árthat. Csábító szavaival, hízelkedésével, hazugságával. És nem csak az angyalok egyharmadát csábította el, szakította el, Istentől, hanem a teljes emberiséget is! Az első emberpártól fogva! Azóta is, árgus szemekkel figyeli, Isten gyermekei életét, és azon van, hogy minél többet ártson nekik, és akiket közülük bűnre csábíthatott, utána azzal vádolja őket, hogy így hálálják meg, Isten Atyai szeretetét? Gondviselését? És ilyen módon, sokakat szembe tud fordítani Istennel! Ezért, nagyon résen kell lennünk, hogy le ne térjünk az üdvösség áldott útjáról, amikor a Sátán, megkörnyékez minket! Mert miképpen a világ fiait, Isten gyermekeit is, naponként megkörnyékezi a bűn! És a különböző próbák során, többször elesnek, de nem maradnak fekve, talpra állnak és vonulnak tovább, a földi vándorúton, mennyei céljuk felé. Nos, az eséssel kapcsolatban, nekem is van néhány kellemetlen élményem. De mindegyikben, Isten, óvó szeretetét tapasztaltam meg. Közülük most megemlítek néhányat emlékezetből, melyeket átéltem, az elmúlt néhány év során. Két alkalommal Budapesten a M E T R Ó mozgólépcsőjén hanyatt estem. Egyik alkalommal, a mozgólépcsőt is meg állították. Utastársaim emeltek föl engem, mert a fejem lefelé a lábam fölfelé állt. Hála az Úrnak, meg sem ütöttem magam! Négy alkalommal, kerékpárról estem le, de kisebb horzsolással, és múló fájdalommal, megúsztam a balesetet. Három alkalommal, megbotlottam, és elvágódtam a földön. De mindig, talpra álltam. egyik alkalommal pedig szobánkban virágot öntöztem a szekrény tetején és a fotel karjára álltam, az megbillent és én hanyatt estem a szőnyegre, de meg sem ütöttem magam! Ha most, visszatekintek ezekre az esésekre, tele van a szívem, Isten iránti mélységes hálával, hiszen a sok esés következtében, sem a kezem, sem a lábam nem tört el! Valóban megtapasztalhattam: Isten gyermekeit, őrangyalai oltalmazzák, az örök életre vivő keskeny úton! Téli időben, sokszor hallhatjuk, a síkos járdákon, milyen sok kéz és lábtörés van! Hála legyen mennyei Atyámnak, aki méltatlanságom és sok engedetlenségem ellenére, mind ez ideig, megőrzött engem, kéz és lábtöréstől. Bizonyára, valahányszor csak elestem, a Sátán mindig ujjongott örömében, hogy fájdalmat okozhatott nekem, amikor elestem. Ám Atyám kegyelméből és jóvoltából, ismét talpra állhattam! Isten iránti hála tölti be szívemet, hogy 93-ik évemben is, kerékpáron járhatok templomba istentiszteletre, amikor, ismeretségi körömben, tőlem sokkal fiatalabbak, már botra támaszkodva közlekednek. Azonban mind ezt, nem dicsekvés képen írom, hanem Isten iránti mélységes alázattal, és hálaadással. Mert jól tudom: méltatlan vagyok legkisebb jótéteményére is! Sok évvel ezelőtt, egy alkalommal, idegbecsípődésem volt, így teljesen munkaképtelenné váltam. Csak térden állva tudtam közlekedni a lakásban. Napokig, nem tudtam kiegyenesedni! Mind ezek a balesetek, próbás események, javamat szolgáló, tanulságos leckék voltak nekem, hogy valamiképpen, el ne bizakodjam. Ezért, amíg csak Isten éltet engem, az Ő dicsőségére szeretnék élni és szolgálni. Hálaadó szívvel, szóban és írásban, valamint cselekedetekkel! Bár azt is jól tudom, hogy szerény viszonzásom, eltörpül, Istennek rám áradó kegyelme és szeretete mellett! Dicsőség nagy Nevének, hogy még ma is, gondja van rám, a menny felé vonuló öreg földi vándorra, és Szentlelke által támogat engem
Írta: Pecznyík Pál