Ne tévelyegjetek! Istent nem lehet megcsúfolni; mert amit az ember vet, azt aratja is.
(Gal 6, 7)

„Az Igének pedig cselekvõi legyetek és ne csak hallgatói" - mondja Jakab apostol. Különben magunkat csaljuk meg és megcsúfoljuk Istent. Itt nem a gúnyos istenkáromlókra kell gondolnunk, hanem azokra az emberekre, akik kegyesek akarnak lenni, de nem veszik komolyan Istent. Kegyes beszédekkel, külsõséges megnyilvánulásokkal akarják jóltartani Õt, ürességüket látszattal takargatják. Õhozzá tartozónak vallják magukat, de szavakkal és tettekkel megtagadják Istent. Õ azonban mindent pontosan lát, „szemei a napnál sokezerszer világosabbak", elõtte minden leplezetlen.

Az ember sokszor csak kerülgeti az engedelmességet, és ha bizonyos dologban valóban cselekednie kellene Isten akaratát, akkor csõdöt mond. Egyik ilyen pont az áldozatkészség kérdése. „Akit az Igére tanítanak, közölje minden javát oktatójával" (Gal 6, 6). Az apostolok idejében nem volt fizetésük az elöljáróknak, tanítóknak, véneknek (presbitereknek). A gyülekezet lelkiképpen gondolkozó tagjai természetesnek találták, hogy javaikból juttassanak azoknak, akik idejüket, erejüket a gyülekezet szolgálatára adták, s emiatt földi keresetük csekély volt. A kapott lelki áldásokért a Szentlélek a hála érzését kelti a szívben. Önkéntesen adakoztak. - Az óemberben azonban ott trónol a hálátlanság, önzés, fösvénység. Tetszik neki a lelkigondozó szeretete és szolgálata, de nem viszonozza ezt a szeretet ajándékaival. Galáciában is voltak olyanok, akik kegyes beszéddel csak húzódoztak a cselekedet elõl. Az ilyenek kegyességükkel gonosz játékot ûznek Istennel. Hallgatják az Igét, kegyesen beszélnek, sokat imádkoznak, néha adnak is valamit, hogy jó látszatot keltsenek, de Pál szerint adományuk nem „áldás", hanem csak kényszerûség (2 Kor 9, 5). A fösvénység izzadta ki, és ezért csekély és hideg. Még mi is megérezzük az ilyen adomány terhes voltát, Isten elõtt pedig egyenesen utálatos. Õ a készséges és jókedvû adakozót szereti.

Minden cselekedetünk vetés s annak megfelelõ lesz majd az aratás. Igaz, hogy csupán kegyelem, ha adhatunk és jót tehetünk, s nem a mi érdemünk. A kegyelem Igéje ad erõt hozzá, hogy anyagi dolgainkat hûséggel kezeljük. Szomorú jövõ vár azonban ránk, ha az ítélet képmutatónak talál majd, mert Istent és embereket egyaránt félrevezettünk.