"Akkor  az  Úr  ezt  mondta  Kainnak: hol van Ábel, a testvéred?

    Kain ezt felelte:  Nem tudom !   Talán őrizője vagyok én a testvéremnek?"

    1Móz. 4,9.

    Ígen, őrizője vagy a testvérednek.   Elsősorban a vér szerinti testvérednek.  Tudod, hogy hol vannak?  Tudod milyen nyomorúságban várják a segítségedet?   Gondolsz-e rájuk?   Imádkozol-e naponta értük?   Vagy nem érzed magad őrzőjüknek?   

   Ott vannak azok, akikkel együtt szoktál ülni templomod padjaiban.   Hányat ismersz küzülük?   Jó, nem ismerheted valamennyit, de akiket ismersz, segítettél-e már néhányukon?   És a közös édesanyánk, az egyház gondjai mennyire a te gondjaid is?   Munkatársak dolgoznak melletted.   Vannak köztük nagyon kellemetlenek.  Megpróbáltad-e őket azzal tenni barátaiddá, hogy amikor a legkellemetlenebbek voltak, akkor segítetted őket?   Utánanéztél, nem az otthoni nyomorúságuk, magányosságuk, szeretet nélküli életük teszi lelküket megnyomorítottá?   És nemzeted?   

   Isten rendelt azzá, ami vagy, vállanod kell.   Megtetted mindazt, amivel tartozol neki?   Kegyetlen kérdések.   Isten naponta felteszi nekünk.  Felelj rá lelkismereted bírája előtt, és azután vidd könyörgésed Isten elé !

   Uram, Istenem, igaz bírám, vádlottként állok előtted.   Igaz, nem öltem  meg senkit.  Fegyverem nem ontotta senki vérét, és ezt büszkén vallom magam és mások előtt, sőt még előtted is.  Nem vagyok rosszabb másoknál -- nyugtatom meg  néha háborgó, vádló lelkiismeretemet.   De panaszlom elégszer, milyen gonosz ez a világ.   Jaj nekem, ha ahhoz mérem magam, és megelégszem, ha én se vagyok rosszabb nála !   De ha rám tekint a Krisztus szelid  szeme, nagyon összezsugorodik az önérzetem.  Sok testvéremet bántottam meg gúnyos szóval.  Sok sebet ejtettem önzésemmel.  Soknak okoztam fájdalmat közömbösségemmel, szeretetlenségemmel.  Tudom, ez mind büntetésért kiált hozzád.   

   Uram, Te taníts meg testvérnek látni a mellettem élőket, és vállalni, hogy őrizője legyek azoknak, akiket Te bízol rám.  Ámen.

   (Varga László:  Isten asztaláról)