IEmber vágya, az élő Isten után: II. Mózes. 20, 3.
Isten, a Vele való élő kapcsolatra alkotta meg az embert, a saját képmására! Ám ez az áldott élő kapcsolat, - sajnos – csak rövid ideig tartott. Mert a Sátán hazug félrevezetése miatt, az ember: hátat fordított Istennek, Alkotójának! És a tiltott fa gyümölcsének érintése pillanatában, Isten számára meghalt - lelkileg – Az ember, többé már nem láthatta, csak hallhatta Alkotóját! Az engedetlenség bűne pedig, hamar meghozta, gyászos gyümölcsét, az első családban a szomorú, testvérgyilkosságot! Mely a kétféle áldozat miatti irigységből fakadt, Káin szívében. Mert óriási különbség van, a termények és a vér áldozata között! Isten, mindig csak a véráldozatot fogadta el áldozatul. Ábel, egy kisbárányt áldozott fel Istennek. Az ártatlan bárány vére pedig, már akkor utalt, az Úr Jézus véráldozatára! Látásom szerint, Ábel után, csak Noé, Ábrahám és Áron mutatott be véres áldozatot Istennek! De Áron főpap áldozatától fogva, egészen az Úr Jézus véres áldozatáig, Izráelben, a hosszú évszázadokon át, mérhetetlen sok állatáldozatot mutattak be Istennek! Ezek pedig mind, az Úr Jézus Golgotai áldozatára mutattak! Megváltó Urunk tökéletes véráldozata viszont elégséges volt Istennek, minden ember helyett, visszamenőleg és előre, egyaránt! Mind azok számára, akik ezt az értük és helyettük bemutatott áldozatot, hittel elfogadták, maguk számára. És általa nyertek új életet. Mely Isten számára tökéletes és elfogadható. Minden más áldozat, Isten számára elfogadhatatlan, érvénytelen. Mivel emberi módon való és verejtékszagú áldozat, mely Istennek mit sem ér. Nos, mind ezek a bemutatott áldozatok, az emberek, Isten utáni mélységes vágyakozást tükrözik. És midőn Isten, láthatatlanná vált az ember számára, attól fogva az emberek, látható és élettelen tárgyak tiszteletével, imádatával, próbálták pótolni, Isten hiányukat. Isten, csodálatos módon, bele plántálta az ember szívébe, az élő Isten utáni vágyakozás, parányi láthatatlan szikráját. És ez a mélységes, Isten utáni vágyakozás, mind máig, ott rejtőzik, minden ember szívében! Még azokéban is, akik kételkednek létezésében! Hiszen a lelkük: Isten parányi része és így örökkévaló! Tehát, nem csak a hívő, imádkozó ember vágyakozik bejutni, Isten jelenlétébe, hanem – tudtukon kívül – azok is, akik háttal vannak Istennek, akik káromolják vagy vádolják Őt, mostoha, kilátástalan, élethelyzetük miatt. Aminek pedig egyedül ők az okai. Amióta az ember, hátat fordított Istennek, az óta, minden ember, Istent keresi, különböző módon. Isten után vágyódik a hívő és nem hívő ember is! Minden embernek Isten-hiánya van! Nélküle, nem teljes az élete! A hívő ember, imádságban, Igeolvasásban, Igehallgatásban, éneklésben, vágyódik Isten után! A hitetlen ember pedig, testi kívánságokban, világi örömökben, gyönyörökben, élvezetekben, különböző néma, bálványszobrok tiszteletében, imádatában, keresi Istent, élete ajándékozóját. Pedig az idők teljességében, Isten újra láthatóvá vált az emberek számára! Isten a tízparancsolatban megtiltotta választott népének, a bálvány istenek tiszteletét, imádatát, mégis tiltás ellenére, a nép, még inkább, gyakorolta azt. Az Ó szövetség idején, a választott nép, gyakorta fordult a bálvány istenek felé! Még olyan rémséges helyzet is előfordult, hogy a zsidók élő csecsemőket áldoztak fel, bálvány istenüknek! Pedig Isten, megtiltotta a gyermekáldozatot! Egyedül Isten volt az, aki a saját ártatlan és bűntelen Fiát, Jézust adta oda váltság-áldozatul, a megromlott emberiségért! Nos, Isten után vágyódó emberek, hívők és nem hívők, imádkozók, vagy istentagadók: Íme, a láthatatlan, rejtőzködő Isten, Fiában, Jézus Krisztusban, újra láthatóvá vált, számotokra! Ezt, azért merem leírni, mert egy napon, Jézus így szólt Fülöp tanítványához: „Aki engem látott, látta az Atyát. Én az Atyában vagyok és az Atya énbennem van” János. 14, 9-10. Isten: Fia személyében vált újra láthatóvá! Hogy senki se mondhassa: „Nincs is Isten” Mivel nem látható. A lélek viszont láthatatlan, Isten pedig Lélek! Izráel fiai számára, 33 évig volt látható, a világteremtő szent Isten! Szomorú tény, hogy a ma élő keresztyénségben, egyre jobban hígul, a hívő keresztyén élet! Ez a felhígulás is, világosan mutatja, mennyire nehéz, az élő Istentől elfordult embernek, visszafordulni, Isten felé! A Sátán rabszolgaságába jutott emberiségnek, egyre nehezebb kiszabadulni, ebből a kárhozatos rabszolgaságból! A Sátán ugyan meg engedi rabszolgáinak, az Isten utáni vágyódását, csak arra ügyel erősen, hogy üdvösségre, senki ne juthasson. Ezzel pedig eléri célját, az emberek elkárhozását. A sátán jól tudja: ügye: vesztésre áll. Tudja, hogy legyőzött fél. Ezért, becsapott követőit is, magával akarja sodorni, az örök kárhozatba. Ó bárcsak minél több ember szívében válna valóra, az élő Istennel való találkozás! A Vele való egyesülés! Mely nem ideig – óráig tart, hanem örökké, dicsőséges országában.

Írta: Pecznyík Pál 2012-ben.