De én Istenhez fordulok, Istenre bízom ügyemet,

   aki hatalmas dolgokat művel, kikutathatatlanul

   csodás dolgokat megszámlálhatatlanul.

    Jób 5,8-9.

    Egy nagyvárosi bárban Péter egy este több fiatalembert ismert meg.

    Egy idő múlva azt javasolták, hogy menjenek egy másik városba, hogy igazán jól szórakozzanak.  Természetesen -- Péter benne volt.

    Mintegy negyeóra múlva a vezető bekanyarodott egy sötét parkolóba.  Péter ivócimborái hirtelen egy kést rántottak elő, és a pénzét követelték.  Pétert páni félelem fogta el.  Kiugrott az autóból, átrohant az úttesten és segélykérően levegőbe emelte kezét.  De az arra haladó autók nem álltak meg.  Akkor egy kocsi közeledett, erősen fékezett, és bizonyos távolságra megállt.  Péter odarohant, föltépte az ajtót és ezt kiáltotta:  "Hajtson gyorsan tovább --

jönnek !"   A vezető egy hívő keresztyén férfi, aki egy evangélizációs előadásról ment haza azt mondta:  "Semmi gond, fiatalember, Isten meg fog őrizni minket."

   Amikor az autó lassan elindult, Péter elmesélte a történetét.  Ezután az autós elmonta, hogy miért jött éppen most erre.   "Tudja, az én Uram, Jézus Krisztus úgy rendelte, hogy korábban eltévedtem, azért, hogy Önnek most itt az autópályán segíthessek.  Isten ismeri önt mostani bajában.  Adja át az életét Jézus Krisztusnak, aki a kereszten a bűnösökért halt meg."   Hosszabb beszélgetés után az autóban Péter többet akart arról az Istenről tudni, aki elől már évek óta kitért.  (Közelebb Hozzád)

   De az Úr jósága mindörökké az istenfélőkkel van,

   és igazsága még az unokákkal is.

   Zsolt. 103,17.

   Isten jósága olyan téma, amely minden hívő szívet megörvendeztet, és boldogít.   Amikor a Bibliában erről a jóságról van szó -- nagyon sok helyen --, akkor a Szent Szellem Isten cselekvő szeretetét említi, mely az Övéi javát munkálja.  S mivel olyan szoros kapcsolatban van Isten szívével, nincs kezdete, sem vége, akárcsak Istennek, örökkévalóságtól örökkévalóságig tart.

   Ábrahám bement Sárához, hogy meggyászolja és elsirassa őt.

   Majd fölkelt Ábrahám a halottja mellől.

   1Mózes 23,2-3.

   Ha a halál egy kedves hozzátartozónkat kiragad közülünk, mindig fájdalmas űr támad bennünk.  Elválni fájdalmas.  Nagy vesztesége volt Ábrahámnak is, amikor feleségét Sárát elszólította a halál.  Meggyászolta és elsiratta őt, de mint a hit embere, aki a gyászban is megtapasztalta Istene segítését, nem engedte, hogy erőt vegyen rajta a Sára miatti veszteség fájdalma.  "Fölkelt a halottja mellől."

   Miért tudott így cselekedni?  Mert meg volt az a vigasza, amely minden hívőé is.  Tekintete a mennyei házra irányult.  tudta, hogy Sára többé nem számít  e föld jövevényei közé.   Ezért volt bátorsága továbbmenni az Úton, és Isten szerint elvégezni azokat a feladatokat, amelyek még előtte voltak.

   Az Írás így szól:   "Aki hisz Őbenne.

  nem szégyenül meg."  ( Róma 10,11.)

    Mit jelent a hit bibliai értelemben?  Kell-e hinni?  Ez a két kérdés foglalkoztat mindnyájunkat.

    Az első kérdésre adott válasz így hangzik:  hit helyett BIZALMAT is mondhatnánk.  A hit tehát nem ott kezdődik, ahol az értelem csődöt mond, mint ahogy egyes emberek gondolják, hanem ott, ahol az Istennel való szembenállás megszűnik, és ahol Istennek és az Ő szavának bizalmat szavaz az ember.